4. fejezet

-Szóval, akkor kezdjük az elején.- kezdte Williams a beszámolót és végignézett rajtunk. Látta, hogy mindenki az igazságra kíváncsi. Ködösítésről szó sem lehet. - Tavaly tavasszal, a szokásos évenkénti leltárnál rábukkantunk némi szabálytalanságra. Helyesebben; voltak bizonyos dolgok, amikre nem bukkantunk rá. Eltüntek.
- Pontosan mik voltak ezek?
- Főként lőfegyverek: géppuskák, pisztolyok, töltények, gránátok és hasonló apróságok.
- Gondolom nem egy marék csúzligolyóért csináltok ekkora felhajtást- vágott közbe José.
- De nem ám. - bólintott.- Eltünt jó pár taktikai fegyver is. Vállról indítható rakéták.
- Szóval csupa nyalánkság. Fincsi.
- Úgy is mondhatjuk. A lényeg, hogy az egyik drogos rajtaütéskor a mi fegyvereinket kobozták el egy bandától. Azt sem tudtuk, hogy hova kapjuk a fejünket, amikor kiderült. A főnökeim borzasztó nagy seggbe rúgást ígértek, ha nem kapom el a bűnösöket.
- Miért nem kértél segítséget segítséget tőlünk?-böktem ki.
Kissé furán nézett rám. Mire végig mondtam, már én is rájöttem, hogy hülyeséget kérdeztem.
- Oké. Tudom.
- Azt tudtuk, hogy a főnökötök sáros, de nem tudtuk, hogy ki van még benne a dologban. És bevallom, ti voltatok az első számú gyanúsítottak.
- Hogy mi van?!- hördült fel szinte egyszerre a társaság.
- Kórus kuss!- mondom.- De a kérdés marad. Miért is voltunk a rossz oldalra téve?
- Viccelsz? Ti vagytok a favorit csapat. Sanders minden hova titeket küldött.
- Ja. Arra játszott, hátha kinyírnak bennünket. És mikor lettünk jófiúk?
- A legutóbbi bevetésetek után jöttem rá, hogy titeket nem tudott megvenni.
- Elárulok egy titkot.- hajoltam közelebb Williamshoz. - Neki eszébe sem jutott, ami neked. Meg sem próbált bennünket beszervezni, ugyanis tudta, hogy úgy sem mennénk bele a dologba. No és miből jöttél rá, hogy nem vagyunk benne a mézesbödönben?
- Abból, hogy szánt szándékkal küldött benneteket a tűzvonalba és gondoskodott róla, hogy tudjanak a jelenlétetekről.
-Ugye milyen megnyugtatóérzés, amikor az ember ennyire megbízhat a felettesébe.
A hangomból csak úgy sütött a csalódottság és gúny.
- Ez az akta elég lesz, hogy egy életre lecsukják az ezredeseteket és még jó néhány nagy kutyát.- mondta Williams.- De kell a vallomásotok. Főleg a tiéd- mutatott rám.
- Az enyém? Miért.
- Nem tőled kérdezte, hogy megegyezhettek-e?
- De.
- Akkor a vád tanúja vagy.
- De jó nekem!
- Ez most gúny volt. Ugye?
- Talán boldognak látszom?
- Nem igazán.
- Hát akkor biztosan nem örömömben mondtam, amit mondtam.